10. fejezet

*Fanni nem hiszi el, hogy már 10 fejezetet megírt. Mikor elkezdtem, azt hittem, a lelkesedésem kb. három vagy négy rész után fog alábbhagyni. Borzalmasan rossz vagyok abban, hogy valamit hosszútávon, kitartóan csináljak, úgyhogy most bontsunk pezsgőt erre a csodálatos tizedik részre. Néha örülnék, ha jeleznétek, hogy olvassátok a történetet, mert fogalmam sincs, hogy egyáltalán van-e valami értelme írnom. Szóval, a 10 ilyen jubileumi szám, ezért a fejezet különleges és teljesen más lett, mint az eddigiek, valószínűleg soha többet nem lesz ilyen, de most kellett a változatosság. remélem tetszik, meg minden ilyen, és találgatni mindig ér :D*

LIAM

Niall természetesen kopogás nélkül nyitott be az ajtón. Valami ismételten feldobhatta a hangulatát, vagy csak szimplán attól a ténytől lelkesült be ennyire, hogy megígértem neki, hogy ma a Nando’s-ban ebédelünk.

-          Liaam, kitaláltad már, hogy mit veszel Amandának? Mert én teljesen tanácstalan vagyok.

-          Amandának? Mi van Amandával?

-          Liam, te nem csekkoltad a facebookját?

-          Nem, kellett volna?

-          Hát, nem tudom. Honnan máshonnan értesülnél róla, hogy két nap múlva szülinapja lesz?

-          Szülinapja lesz?  - őszintén, eszembe sem jutott, hogy  facebookon megkeressem Amandát. Nem mintha nem érdekelt volna, csak egyszerűen mostanában totális időhiányban szenvedtem. Elég nehéz volt mindent kézben tartanom, és annak a lehetősége, hogy én nyugodtan nézelődjek az interneten, egyelőre csak egy távoli álomnak tűnt. – Niall, miért nem szóltál előbb?

-          Gondoltam, tudsz róla. Na mindegy. Liiiam – beugrott mellém az ágyba, és befeküdt az ölembe. – Mit vegyünk neki?

-          nem tudom, Nialler.

-          Nee, Liam, neked tudnod kell. Benned bíztam a leginkább. Zayn már biztos kitalált valami hiperszuper ajándékot, Louis… hát őő biztos Lou lesz, Harry pedig használhatatlan ilyen szempontból. Na mindegy, én elugrok valahova, körülnézek. Azért szólj, ha kitaláltál valamit. – magamra hagyott, én pedig hosszú időre a gondolataimba merültem. A probléma ott kezdődött, hogy alig ismertük Amandát. Viszont nem intézhettük annyival a történetet, hogy „Boldog szülinapot Amanda, szia puszi.” Nem, ezt az esetet semmiképp sem vehetjük számításba. Gyorsan végigfuttattam az agyam, a sablonos és klasszikus szülinapi ajándékokon, hátha találok valami használhatót, de ismét az első csapdába kerültem, miszerint fogalmam sincs, minek örülne igazából Amanda. Oké, könyvek, cd-k és kiegészítők kizárva. Beszélhetnék Daniellel, ő mégiscsak lány. De mennyiben tudna segíteni? Nem hiszem, hogy sokban. És különben is… Niall sem hiába gondolkodott ennyit… Vele együtt nekem is megvan az a rossz vagy jó szokásom, hogy ha már valakit megajándékozok, akkor szeretek valami személyeset és különlegeset választani. És a meglepetés. A meglepetés nagyon fontos. Talán… Talán rendezhetnénk neki valami különlegeset. De ezer százalék, hogy nehéz lesz megegyezni a többiekkel. Niall biztos elvinné enni valahova, Harry és Louis partit rendeznének, de nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő megoldás… Sokkal inkább. Igen, ez nem is hangzik rosszul. Igaz, az időjárás nem épp a legfelelőbb, de a nappali is tökéletes lesz a meglepetéshez. A többieknek is biztos tetszeni fog. Oké, a probléma legnagyobb része megoldva, de, mint arra Niall rávilágított, Zaynék tuti extraeredeti és egyedi ajándékokkal készültek. Liam James Payne, szedd össze magad. Esetleg készíthetnék neki valamit. Rajzolni? Ááá, nem, ezt passzolnám. Akkor… Igen. Ez az. Ez lesz a tökéletes megoldás. Végülis egy születésnap úgyis elképzelhetetlen enélkül. És nem is kell órákig szaladgálnom semmiért.  Csak pár órára lesz szükségem, vagyis arra, hogy addig Amanda ne legyen a házban. A meglepetés részleteit pedig mindenképp meg kell beszélnem Harryékkel. Azt hiszem, Amanda 18. szülinapja kellően különleges lesz.

ű

HARRY

Nem tudom, hány perc után adtam fel, hogy egyedül találjam ki, mit vegyek Amandának. Az ajándékokban általában borzalmas voltam. Ha valakit már évek óta ismertem, akkor is képes voltam abszolút nem hozzáillő, nagyon gyerekes, vagy rettentően idióta ajándékot kiválasztani. Ezért általában viszonylag gyorsan fordultam másokhoz segítségért, mert senkit nem szerettem volna megbántani. Amandát meg végképp nem, épp eleget bosszanthattam már szegényt. Először ötletem sem volt, kihez forduljak tanácsért, de a megérzéseim Zaynhez vezettek.

-          Zayn, te mit veszel Amandának? – jobb mindjárt a téma közepébe vágni. Zayn sejtelmesen mosolygott, mielőtt válaszolt volna.

-          Nem fogom elmondani neked. Elrontaná a meglepetést.

-          Mm… akkor legalább ötletet adhatnál, hogy én mit vegyek neki, mert, mint azt a mellékelt ábra mutatja, teljesen tanácstalan vagyok. – próbáltam tényleg reményvesztett képet vágni.

-          Mit szeretnél venni neki, Harry?

-          Nem tudom?

-          Jó, jó, de biztos van valami ötleted. Mármint, én vagy ezer dolgot tudnék neked mondani, de fogalmam sincs, hogy ezek közül melyik lenne a jó Harry Styles – ajándék.

-          Zayn, mióta tudsz te ennyi mindent Amandáról?  - furcsán néztem rá. Van itt valami, amiről már megint lemaradtam? Hogy lehetek ennyire figyelmetlen?

-          Én, csak… tudod – ááá, igen, sejtettem. Zaynt viszonylag nagyon ritkán találni ennyire zavarban. – Haz, mit szeretnél tulajdonképpen? -  úgy látszik, Zayn egyelőre nem szeretett volna pontosabb felvilágosítást adni. Úgy döntöttem, nem húzom tovább az idegeit, mert a végén még nem segít nekem, ami viszonylag kellemetlen lenne.

-          Nem tudom, Zayn. Bármilyen ötletnek örülnék, tényleg. Először valamilyen ékszerre gondoltam, de..

-          De Amandán nem igazán láttál eddig, tudom. Vegyél neki valami könyvet, azzal nagyon szerintem nem foghatsz mellé.

-          Héé, még mindig rólam beszélünk…tudod, az ajándékok és Harry. Biztos, hogy ki tudok fogni egy olyan könyvet, amit utál. Vagy már négy példányban van meg neki otthon.

-          Keresgélj a horrorok között, Haz. Tudod, az ilyen pszichothrillerek.

-          Húú, ez elég bizarrul hangzik, Zayn. Ezer százalék? Nem járnék jobban valamilyen romantikus regénnyel? Tudod, olyan – Zayn nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot.

-          Harry,  eszedbe se jusson, tényleg. Bízz bennem.

-          Oké .És Zayn, köszönöm. Nem is tudom, mire mennék nélküled.

-          Neked mindig szívesen, Harry. 

Horrorkönyv. Annyira nem hangzott bonyolultnak a feladat. De nem voltam teljesen elégedett.  Oké, képzeljük el a szituációt… Mindenki előáll az ötletes és egyedi ajándékkal (az már biztos, hogy Zayné szuper lesz. Az a mosoly az arcán, és ahogy titkolózott….) én pedig előállok egy darab könyvvel. Rendben, talán nem lesz annyira kínos, de utálnám, ha csak nekem lenne ilyen átlagos az ajándékom. Talán mégiscsak kellene keresnem mellé valamit. És, legvégső esetben, Amanda legalább a könyvnek tényleg örülni fog.  Ha már az ajándéknak legalább a fele jó, akkor csak nem csinálhatok akkora baklövést a másik felével, nem? A szerencsétlenségemnek is van határa, tényleg.

NIALL

Én tényleg bíztam abban, hogy Liam egyből egy világmegmentő ötlettel áll elő. Benne volt minden reményem. Erre? Talán még nálam is tanácstalanabb volt, ami ritkaságszámba megy, ha Liamről beszélünk. Addig viszont semmiképp sem tudtam tisztán gondolkodni, amíg nem ettem valamit. Legalább két percig álltam a hűtő előtt, valami értelmes után kutatva, és bár szívem szerint mindent magamba tömtem volna egyszerre, inkább nem nyúltam semmihez. Úgyis tudtam, hogy akármennyit ennék, nem lennék utána teljesen elégedett, mert a gyomromnak egyszerűen szüksége volt a Nando’s ra és a tökéletes csirkéire. Újra benyitottam Liamhez, hogy megkérdezzem, tényleg eljön-e velem, de viszakozott, és azt mondta, rengeteg dolga van, úgyhogy inkább hívtam egy taxit, és egyedül mentem be Londonba. Így úgyis kisebb az esélye, hogy elvesszek a rajongók tömegében, és a pincérek is sokkal jobban szeretik, ha csak egyedül használom a hátsó bejáratot. Viszonylag hamarelértem az étteremig, és az elrejtőzési akciómat is sikeresnek tekinthettem, mert csak négy-öt lány kapott el az utcától a bejáratig tartó úton. Mikor aztán beértem a konyhába, fellélegezhettem. Végre, újra itt lehettem, a saját kis mennyországomban. Köszöntem a srácoknak, akik régi ismerősként üdvözöltek, és Peter kerített nekem egy asztalt, valamelyik eldugottabb sarokban. Nem is tudtam hirtelen mit válasszak, aztán a ropogós csirkeszárnyak mellett döntöttem, azokkal nem lehet melléfogni. Amíg kihozták, visszatértem az eredeti problémámhoz, azaz Amanda ajándékához, de megoldást még mindig nem találtam. Úgy döntöttem, inkább ellépek egy plázába, és körülnézek. Evés közben jön meg az étvágy, vagy valami ilyesmi. Jó, Niall, ez talán nem vágott ide, de minden közmondás jó, ha az ételhez köze van. Csak meglátok valamit a kirakatokban, ami ötletet adhat.  A következő húsz percet aztán inkább az evésnek szenteltem, minden egyes falatot kiélvezve, és teljesen elszomorított, amikor nem sokkal később lenéztem az üres tányéromra. Gyorsan összeszedtem magam, és leküzdöttem a kísértést, hogy még egy adaggal rendeljek, és inkább elindultam valamelyik bevásárlóközpont felé. Nem tűnt a legbiztonságosabb ötletnek, de reménykedtem, hogy hétköznap délelőttönként nem lézeng annyi Directioner a plázákban. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. Már az utcán is ezerrel autogramm-osztásba és fényképezkedésbe kezdtem, és egyre valószínűtlenebbnek tűnt, hogy bármibe is nyugodtan belekezdhetnék egy bevásárlóközpontban. Ez viszont azt jelentette, hogy továbbra sem tudtam, mit válasszak Amandának. Legvégső elkeseredésemben – és mert csirkeszárnyak után mindig furcsa dolgok jutnak az eszembe. De később mindig jól jövök ki belőlük – a lányokhoz fordultam, akik most már legalább húszan vettek körbe. (Niall Horan, most már tényleg megjegyezhetnéd, hogy ha megállsz gondolkodni pár pillanatra, az…pontosan valami ilyesmit eredményez)
- Lányok, ti mit vennétek egy korotokbeli lánynak, aki a barátotok, és..? – nem igazán engedték, hogy befejezzem, azonnal valóságos kérdésáradatot zúdítottak rám.
- Niall, barátnőd van? – egy szőke lány egyből ezzel a kérdéssel támadott le.
- Nem,  nem erről van szó. Csak barátok vagyunk, viszont fogalmam sincs, mit vegyek neki. Valami különlegeset szeretnék.. – innentől kezdve aztán beindult a fantáziagépezetük, és szerintem a világ összes létező ajándékötletét elsorolták húsz másodpercen belül. Nem is nagyon tudtam mindenre odafigyelni, csak foszlányok ragadtak meg, miközben épp egy lány sapkáját írtam alá. A mentő ötlet szinte villámcsapásként érkezett, és hirtelen sokkal kevésbé éreztem reménytelennek, hogy..hát, ha nem is a tökéletes ajándékot, de aranyos meglepetést találjak Amanda számára.

LOUIS

A világ legbosszantóbb dolgai közé tartozik, amikor már épp megtalálnád a tökéletes és abszolút találó ajándékot (mert te ilyen zseniális és fantasztikus ember vagy. Csak vicceltem. Vagy nem.), de rájössz, hogy szinte teljesen lehetetlen bármilyen úton hozzájutni. Vagy legalább is, nem két nap kellene ahhoz, hogy megvalósítsd, amit elterveztél. Igazából arról sincs egyelőre információm, hogy mennyi időbe telne normális a projekt végrehajtása, ha ugye nem sürgetne ennyire az idő, és nem kapcsolnék át ismételten a superman fázisba, hogy megkíséreljem a lehetetlent. Egyszerűen nem hagyhattam, hogy ennyi izzasztó és kimerítő munka és gondolkodás után (még véletlenül sem ez jutott először eszembe, áá, dehogy) veszni hagyjam ezt a tervet. Igazából fogalmam sem volt, kihez fordulhatnék tanácsért, mert nem hiszem, hogy a környezetemben bárki is hasonló helyzetbe került volna már. Mármint, nem az én kétségbeejtő helyzetembe, hogy nem tudja beszerezni AZ Ajándékot (mert ez nyílván szinte mindenkivel előfordult már), hanem Amanda helyzetébe. Próbáltam elképzelni az arckifejezését, amikor átnyújtom a csomagot, de már csak ettől az elképzelt verziótól is fél perces nevetőgörcs jött rám. Apropó, csomag…Hogy a halálba fogom én becsomagolni? Mindenképp el kell valahogy rejtenem, különben nem lesz meglepetés, de csak nem foghatom, és dobhatom be egy papírkupacba, átkötözve egy nagy piros masnival, és megerősítve egy celluxrengeteggel. Egyrészt kivitelezhetetlen lenne, másrészt ezer százalék, hogy tíz másodpercen belül szakadna apró fecnikre a csomagolópapírom. Úgyhogy, ez nem épp a megfelelő alternatíva. Aztán, ott van a csodálatos lehetőség, hogy belepaszírozzam egy nagy kartondobozba. De az meg rettentően idiótán nézne ki. Még a végén Amanda a tévhitbe ringatná magát, hogy egy porszívót vagy egy mikrót vettem neki. Nem mintha nem lenne az is viszonylag kreatív ajándékötlet, de rosszul esne, ha csak ennyit nézne ki belőlem. Mindegy, akkor a kartondobozoknak is búcsút mondhatok. Maradt még bármilyen lehetőség? Letakarhatnám egyszerűen valami lepedővel. Esélytelen. Hogy is juthatott ilyen az eszembe, te jó ég? Na jó, ha semmi más nem jut eszembe, akkor a legegyszerűbb talán mégiscsak a karton lenne. Vagy egy kosár. Egy nagy kosárban sokkal jobban mutatna, az már biztos. Igen, a kosár lenne a legjobb. Azt talán még tudok is szerezni valahonnan. Legalábbis biztos sokkal egyszerűbben megtalálom majd a legmegfelelőbbet, mint az ajándéknál. Ott már annak is örülni fogok, ha lehetőséget találok arra, hogy tényleg beszerezhessem. És nem csak ezzel vannak gondok. Egyáltalán mit fog Amanda majd kezdeni vele? Te jó ég, ebbe még bele sem gondoltam. Ha nem számítjuk a kezdeti sokkot és az első pár órát, amíg mindenki oda meg vissza lesz, akkor azt hiszem, megint csak tehetetlenek leszünk. Leszünk, mert nem csak Amanda életét fogja megváltoztatni. Igazából mindannyiunkét. Tessék, kellett nekem ilyen őrültséget kitalálnom? Miért nem tudok valami kevésbé bonyolult és lehetetlen ötlet mellett leragadni? Mondjuk… vehetnék Amandának egy Shrek DVD-t…ha már múltkor csak a harmadik körben esett le neki, hogy miről beszéltünk. Vagy vehetnék neki egy répás kézkrémet. Nem tudom elhinni, hogy nem tetszik neki az illata. Csak előítéletei lehetnek a répával kapcsolatban. ez igazán nem szép tőle. A répa igenis a világ legjobb dolga, és mindenkinek rá kellene jönnie, hogy mennyire csodálatos zöldség. Amandának is. Talán tényleg répát kellene vennem neki. Ajj, de annak biztos nem örülne annyira. És sokkal kevésbé lenne személyes. És egy sokkal egyszerűbb megoldás lenne. De mióta választom én a könnyebb utat? Nem, nem, ha már ezt ilyen szépen kitaláltam, muszáj lesz valahogy végigvinnem. Legfeljebb párszor hülyének leszek nézve, ha beállítok a boltokba ezzel a kéréssel, de szerintem ennél nagyobb katasztrófát is túléltem már. Viszont hogy Amanda arca milyen lesz, amikor megkapja tőlem az ajándékot… ezt az élményt semmiképp sem hagyhattam ki.

ZAYN

Ha Mark nem informált félre, akkor minden készen állt Amanda szülinapjára. Sokáig gondban voltam, mert nem tudtam, kitől is kérhetnék segítséget. Aztán, végső elkeseredésemben, miután tisztáztam magamban, hogy sem a srácok, sem senki a környezetemben ugyanolyan tanácstalan lenne a kérdéssel kapcsolatban, mint én, Amanda főnök-szerűségéhez fordultam, mert benne még láttam valamennyi fantáziát. Először ő sem igazán volt képben a tervemmel kapcsolatban, de rengeteget segített nekem, és most már végre ott tartottam, hogy csak saját magamat kellett felkészítenem. A térképek tanulmányozásával kezdtem, mert ez tűnt a legegyszerűbb feladatnak. A google még mindig jó barát, úgyhogy viszonylag hamar tisztában lettem mindennel, és egyre kevésbé tűnt valószínűnek, hogy teljesen és totálisan eltévedjek majd. Egy problémával kevesebb. Nem mintha még nem lenne így is temérdeknyi a képzeletbeli listámon. Ott vannak többek között a nevek. Én nem tudom, hogy csinálják, és ötletem sincs, hogy Amanda hogy igazodik el mindenben, de esküszöm, fél óra alatt sikerült összegyűjtenem a világ kb. húsz-harminc legbonyolultabb nevét. Akárhogy is igyekeztem a fejembe vésni a neveket, sehogy sem sikerült. Volt egy-két külföldi név, amit kiejteni sem tudtam, csak bámultam a betűarzenált, és próbáltam kitalálni, hogy itt vajon mit kell mondani. Pedig, amilyen pechem van, tuti hogy az ilyen kimondhatatlan nevű egyedek lesznek Amanda kedvencei… Mindegy, még maradt két napom próbálkozni, talán sikerül valamennyit felszednem annyi idő alatt.
Hogy őszinte legyek, rettentően féltem attól, hogy egyáltalán tetszeni fog-e Amandának az ajándék. Egy részem legalábbis végig stresszelte az elmúlt pár napot. Magamban már minden lehetőséget felvázoltam, és próbáltam elfogadtatni magammal, hogy Amanda simán visszautasíthatja az egészet, de tudtam, hogy akármennyire harcolok is ellene,rettentően csalódott és szomorú lennék, ha nemet mondana. Aztán ott volt a pozitív énem is, aki viszont teljesen biztos volt benne, hogy az ötletem tetszeni fog neki, és életem egyik legjobb hétvégéje következik majd. A baj csak az volt, hogy a negatív gondolatok egyre gyakrabban és hosszabb ideig vették át az uralmat, és lassan ott tartottam, hogy inkább visszavonulót fújok, és valamilyen kevésbé rizikós megoldást választok. Csak túlságosan szerettem Amandát ahhoz, hogy ennyire gyenge legyek. Úgy éreztem, muszáj különlegessé tennem a szülinapját. És abban reménykedtem (egyre és egyre erősebben), hogy ez a születésnap velem lehet majd különleges. Egy kicsit (mit kicsit? nagyon) utáltam magam azért, amiért nem mertem csak úgy elé állni és elmondani, hogy mit érzek iránta. Nem mintha ez olyan egyszerű feladat lett volna… Nem igazán tudtam szavakba önteni az érzéseimet, akármennyire próbálkoztam már ezzel napok óta. Ezért inkább próbáltam is egy kicsit elkerülni Amandát, mert nem tudtam mit kezdeni magammal. Louis szerint, aki élénken érdeklődött a köztünk alakuló dolgok iránt, kezdtem úgy viselkedni, mint egy fülig szerelmes tinilány, de próbáltam figyelmen kívül hagyni ezeket az általa „építő kritikának” hívott mondatait. Azt viszont, hogy szerinte Amanda mit gondol rólam, az istennek nem akarta elárulni. Felvette a pókerarcát, vágott egy sejtelmes mosolyt, és másodperceken belül más témára váltott, engem ezzel a teljes tanácstalanságba sodorva. Arra azonban nem egyszer sikerült figyelmeztetnie, hogy sokáig nem húzhatom a dolgokat, és előbb vagy utóbb Amanda tudtára kellene hoznom, hogy mit érzek, mert az őrületbe fogom kergetni saját magamat (és őt is, ami számára sokkal inkább égető problémának tűnt). És találhattam volna jobb időpontot, mint a tizennyolcadik szülinapja? Most már tényleg csak abban reménykedhettem, hogy tetszeni fog majd neki az ajándék, nem nevet ki, és nem néz totális hülyének. Mit meg nem adtam volna azért, ha már tudom, mit fog válaszolni. De még mindig előttem állt ez a két nap, én pedig, ha ezt a többiek előtt próbáltam is titkolni, még mindig rettentően ideges voltam.