12. fejezet

Nem értettem, miért erőlködött Danielle annyira, hogy üljek le mellé tévézni, mikor össz-vissz két perce érhettünk vissza a srácokhoz, akik egyébként a jelek szerint egy az egyben felszívódhattak, mert az egész házban halálos csend uralkodott volna, ha Danielle nem kiabál már harmadszorra a nappaliból.

-          Amanda, gyere már, ezt muszáj megnézned. 

-          Megyek már – kiáltottam vissza a konyhából. A hűtőből próbáltam magamnak baracklevet szerezni, de egy idegesítően nagy doboz és Louis répaadagjai miatt körülbelül semmit sem lehetett megtalálni. Valahogy azért megoldottam a dolgokat, és fél percen belül lehuppantam Danielle mellé a kanapéra.  – Mit nézünk?

-          Nem tudom, a te neved van ráírva. – a kezembe nyomott egy DVD-t, amin tényleg az én nevem szerepelt nagy fekete betűkkel, és semmi más.

-          Danielle, biztos nem tudod, hogy mi ez?

-          Nem, de nézzük meg, könyörgöm. Biztos nem véletlenül van rajta a neved.

-          Umm, oké – bólintottam, és reméltem, hogy nem a babakori videóimat küldte el valami névtelen jóakaró a házba. Utáltam a kiskori énemet visszanézni, mert szerintem minden kategóriába besorolható voltam a nagyon idegesítőtől a nagyon idegesítőig, de a cuki, az aranyos és az édes ezen a listán nem szerepelt. Daniellere bíztam a dvd elindítását, és közben mindenféle őrült ötlet kavargott a fejemben azzal kapcsolatban, hogy mi lehet a CD-n. Liam mosolygós arcára viszont semmilyen körülmények között nem számítottam.

-          Szia Amanda. Tudom kicsit furcsa, hogy így jelentkezem, de mindenképp valami különlegessel szerettem volna előállni.  

-          Liam, ez így nem lesz jó. Ez a szöveg nagyon gáz, ráadásul ha nem állok lábujjhegyre, a fél fejed ki fog lógni a képből, viszont így meg két perc után fáj a lábam. Biztos, hogy nem akarod Harryre bízni a videózást?

-          Lou, ne szólj bele már az első mondatomba, könyörgöm. Csak pár perc az egész, oké?

-          Ha te mondod… Amúgy szia Amanda,  Louis vagyok a kamera mögül, csak Liam nem engedi, hogy előbújjak innen. Pedig úgy sokkal jobban nézne ki most a tv-d.

-          LOUUU! – Liam most már majdnem idegesnek tűnt. – Kérlek.

-          Kérésed számomra parancs. A színpadon…LIAM PAYNE – ezzel a kamera ráközelített Liam arcára, aki már folytatta is.

-          Amanda, mielőtt Louis még egyszer beleszólna ebbe a videóba, szeretnék neked, remélhetőleg elsőként, NAGYON BOLDOG TIZENNYOLCADIK SZÜLINAPOT kívánni.

-          Boldog szülinapot Amandaaa .

-          Igen, Louis is boldog szülinapot kíván, pedig megmondtam neki, hogy ne szóljon bele többet a videóba. Mindegy.  Szóval eszméletlenül boldog szülinapot, drága Amanda. Nem igazán tudtam, mit adhatnék neked, ezért inkább megkerestem azokat az embereket, akik nem tudnak ma veled ünnepelni, hogy ők is elmondhassák, amit szeretnének. Csak figyelj.

-          Szia kicsim – anyu és apu jelent meg először a képernyőn. – Nagyon boldog szülinapot kívánunk neked édes. Vigyázz magadra és öltözz  fel rendesen. Nagyon hideget mond holnaptól. – nevetnem kellett, pedig már épp a könnyeim bújtak volna elő a szemem sarkából. Nem is anyu lett volna, ha nem ezzel kezdi. Aztán apu is hozzátette a maga jótanácsait. – Anyád nem gondolta komolyan, drágám. De azért tényleg ne igyál túl sokat. Nem lenne feltétlenül kifizetődő, ha a detoxból kellene hazahoznunk. Nemsokára találkozunk.  – a kép máris váltott, és a három tesóm jelent meg a képen. Az öcsém és a bátyám látszólag nem nagy lelkesedéssel álltak be a kamera elé, de azért rendesen odatették magukat a boldog szülinapot részhez. Lizzy húgom a maga öt és fél évével viszont teljesen belelkesült.

-          Amanda, Amanda, Amanda. Képzeld, kaptam kopogóscipőt anyutól. Ugye te is azt kéjtél szülinapodja? (hiába igyekeztem, az r betűt sosem sikerült neki rendesen megtanítanom). És, és  képzeld, Louis megígéjte, hogy ő lesz a hejcegem, mejt neki jengeteg jépája van. csak ezt akarjtam elmondani, és boldog névnapot. izé, nem. szülinapot. sziaaaaa.
Újra váltott a kamera, és most a két legjobb barátnőmet pillantottam meg a képernyőn. Olyna régen nem tartottuk már meg a szokásos esti beszélgetéseinket, és csak most döbbentem rá, mennyire szükségem lenne rájuk néha. Mindig. És annyira édesen hülyéskedtek másfél percig a kamera előtt, hogy elhatároztam, amint egy kicsi időm is marad, találkoznom kell velük. Vagy írnom nekik, felhívni őket telefonon… akármit. Aztán az osztálytársaim jöttek, akiket úgy látszik, annyira elámított a tény, hogy a One Direction tagjai látogatták meg őket, hogy még azok a hmm.. lányok is fülig érő mosollyal köszöntöttek fel, akik máskor még köszönni is lusták… Nem mintha erre nem kötöttem volna fogadást. Azért jó volt látni a drága osztályom fejét is, és realizálhattam, hogy milyen mázlista vagyok, amiért nem kell épp ott benn tengetnem az időt. És…csodák csodájára, Mark is felbukkant a videón, önmagához hűen egy virágos ingben és egy lazacszínű sálban.

-          Amanda, édesem, a képeid valami eszméletlenek. Louis, te most komolyan ezt a profilomat veszed? A másik sokkal előnyösebb lenne. Szóval, tündérem, boldog szülinapot neked. Tudod, elénekelném neked a boldog szülinapot, mert csodálatos a hangom még mindig, de ez a drágalátos selyemfiú itt mellettem még mindig a rossz profilomat veszi. Úgyhogy puszillak édes, és fotózz csak tovább.
Azt hittem, a videónak valahol itt lesz vége, de Liamék még pár embert megállítottak a stúdióban, felvételt készítettek a szomszéd nénivel, és még pár rajongójuk is beállt egy boldog szülinapot erejéig, úgyhogy a végére már egyszerre potyogtak a könnyeim a meghatottságtól és az arcomra kiült egy idióta és bárgyú mosoly, amit az istennek sem tudtam letörölni. Nem mintha szerettem volna. Még soha nem kaptam senkitől ennyire csodálatos szülinapi ajándékot, és még mindig nem tudtam elhinni, hogy Liam ennyire figyelmes és tündéri ember. Jelen pillanatban annyira a videó hatása alatt voltam, hogy felállni sem tudtam,  és azt is csak tíz másodperces késéssel vettem észre, hogy Danielle a nevemet hajtogatja. Rá néztem, mire ő másodpercek töredéke alatt ölelt állt, és boldog szülinapot kívánt.

-          Te tudtál erről? – kérdeztem tőle, miközben az utolsó könnycseppeket is a pulcsim ujjába töröltem.  – És hol van Liam? Muszáj..muszáj beszélnem vele, és megköszönnöm és..

-          Igen, hát persze hogy tudtam róla. – nevetett fel – és ha minden igaz, Liam most már a konyhában van.

-          A konyhában? – nem úgy volt, hogy még nincsenek is itthon? De inkább nem vitatkoztam Danielle-el, a mai nap már elég meglepetés ért ahhoz, hogy ilyenekben kételkedjek.  Benyitottam a konyhaajtón, és nem találtam ott senkit. Már épp hátat fordítottam volna, és visszasétáltam volna a nappaliba, amikor az egyik konyhaszekrény ajtaja kivágódott, és Louis ugrott elő, kisebb szívbajt hozva rám.

-          Boldog szülinapot Amandaaaaa! – megölelt, és két puszit is nyomott az arcomra, és mire újra levegőhöz jutottam, már mind az öt srác és Danielle is a konyhában állt, és épp konfettivel szórták tele a hajamat.

-          Boldog szülinapot! – mindenki egyszerre ordibált, és nem is tudtam, mit csináljak vagy hova nézzek először, kit öleljek meg és totálisan és teljesen zavarba jöttem. Aztán eszembe jutott (elképesztő hogy vág az agyam), hogy nem feltétlenül az a legjobb reakció ilyenkor, hogy megkövülten állok a konyha közepén, ezért gyorsan Liamhez fordultam, és olyan szorosan öleltem meg, amennyire csak lehet.

-          Liam, ez a videó…nem is tudom hogy mondjak köszönetet, mert egyszerűen csodálatos volt, és. Köszönöm, egyszerűen köszönök mindent, ez volt életem eddigi legjobb szülinapi ajándéka, pedig hidd el,az a háromkerekű lila bicikli, amit három évesen kaptam, az sem volt semmi.

-          Örülök, hogy tetszett. – mosolyodott el. – Bár ha ezt tudom, tuti hogy háromkerekű biciklit veszek neked.

-          Hééé, mi lesz a mi ölelésünkkel? – szólt közbe Niall.

-          Niall, mi még nem is adtunk neki ajándékot, te majom . – Harry épp a konfettiket próbálta kibányászni a hajából, mert akármennyire próbálta elkerülni, az ő göndör fürtjei is tele lettek a színes papírdarabkákkal.

-          Akkor ajándékozzunk. – Louis legalább olyan fejet vágott, mintha feltalálta volna a spanyol viaszt.

-          Nem lehetne előbb enni? Még nem is ebédeltünk, és korog a gyomrom az éhségtől.

-          Nem, Nialler, előbb az ajándékok. Ki szeretné kezdeni?

-          Majd akkor kezdem én. – úgy látszik, Niallt még mindig a gyomra vezette elsősorban. – Amanda, nem igazán tudtam, hogy minek örülnél igazából, úgyhogy…remélem nem néztem be nagyon a dolgokat. Boldog szülinapot! – a kezembe nyomott egy kék pingvines ajándékzacskót, és várakozóan tekintett rám. A csomagból először kihúztam egy hatalmas doboz nutellát. Telitalálat, az egyszer biztos. Igazából ha ez lett volna az összes szülinapi ajándékom, már teljesen elégedett lettem volna. De, hogy fokozzuk a nap tökéletességét, Niall valami mást is elrejtett a zacskó alján, külön csomagolópapírba is elrejtve. Percekig szerencsétlenkedtem, mire minden celluxot eltávolítottam a papírról, de világéletemben utáltam csak úgy letépni a csomagolópapírokat. A sapka, ami előkerült, eszméletlenül édes volt, és erősen hasonlított arra, amit múltkor „kölcsönvettem” Louistól.. A hócsata emlékébe még mindig beleborzongtam, de a sapi nagyon tetszett.

-          Óó, Niall, köszönöm, ez nagyon-nagyon aranyos. – odaugráltam hozzá, és őt is megölelgettem.

-          Tényleg tetszik? Mert ha nem, visszaadhatod nyugodtan, és legalább meglesz Lou szülinapi ajándéka is.

-          Persze, hogy tetszik. Már most imádom. Tényleg köszönöm. – ezzel a fejembe csaptam a sapkát, ami így eltakarta a konfettiesőt, amit még mindig nem sikerült kiszednem a hajamból.

-          Okéé, most én jövök. – állt fel Harry az egyik székből. – Tudnod kell Amanda, hogy csapnivaló vagyok az ajándékok kiválasztásában, úgyhogy ne haragudj, ha nagyon elrontom a dolgokat. A többiek már hozzászoktak, de… inkább nézd meg. – ezzel az ő csomagja is a kezemben landolt.  Nem tudtam mire számítsak, főleg, hogy a többiek is aggódva néztek rám, amint kibontogattam a papírt…ezek szerint Harrynek tényleg lehettek már gondjai az ajándékvásárlással. Nálam mindenesetre nem vétett hibát, mert az első, amit megláttam, egy könyv volt a kedvenc írómtól, Stephen Kingtől.

-          Á, A hasznos holmik… pont most akartam elolvasni. Köszönöm, Harry, ennek nagyon örülök.

Ahogy a másik csomagban lévő dolog is a kezembe került,még szélesebb lett a mosolyom. Harry megkönnyebbülten sóhajtott, a többiek pedig kíváncsian figyelték, hogy mit tartok a kezemben.

-          Harry, köszönööm. Csalódtam volna, ha a közeljövőben nem kapom meg ezt valakitől. De ugye aláírjátok majd nekem – most már mosolyogva mutogattam a többieknek is a One Direction első albumát, ami tényleg zseniális ajándék volt. Harryt is elkaptam egy ölelésre, és közben hallottam, ahogy a többiek még mindig az ajándékomon rágódnak.

-          Harry, te komolyan az albumunkat adtad neki ajándékba? – úgy látszott, Louis még mindig nem tudta elhinni. – És Amanda komolyan örül neki? Nem találtál semmi kínosabb ajándékot? Vagy olyat amit nem utál? Harry, ugye tudod, hogy ez ijesztő?

-          Louis, szerintem addig ne beszélj, amíg te oda nem adtad az ajándékod. – Liam nem tudta elfojtani a kitörő nevetését.

-          Oké, oké, akkor én jövök. – Louis az eddigi csomagok helyett egy hatalmas, fedett kosarat emelt fel az asztalról, és a kezembe nyomta. – Boldog szülinapot Amanda. Igazából nem tudom megmondani, milyen őrült ötlet vezérelt, amikor elhatároztam, hogy ezt veszem meg neked, de esküszöm, hogy akkor még zseniális ötletnek tűnt.

-          Louis, mi ez? – nem igazán mertem kinyitni ezt a kosarat.

-          Nézd meg, szerintem most épp alszik, úgyhogy talán nem fog megharapni. – nem mintha ez megnyugtatott volna, de úgy gondoltam, vállalni tudom a kockázatot és óvatosan leemeltem a tetőt. Na, amit ott találtam, azt nevezném igazi meglepetésnek.

-          Louis…te komolyan vettél nekem egy oposszumot?

-          Igen.  Fiú és még csak két hónapos. Nem tudok túl sok mindent az oposszumokról, de elméletileg szeretik a répát is. De a pasi az állatkereskedésből azt mondta, bármikor hívhatjuk, ha problémánk van.

-          Louis, te komolyan vettél nekem egy oposszumot? – muszáj volt még egyszer megkérdeznem, mert sem a szememnek, sem a fülemnek nem hittem.

-          Igen. Ennyire szörnyű?

-          Nem. Csak váratlan. Igazából nagyon örülök neki, mert mindig is szerettem volna egy állatot. Csak tudod, nem az a szokványos szülinapi ajándék. De nagyon köszönöm, és próbálom majd életben tartani itt ezt a kis dögöt. Nagyon édes, és tényleg köszönöm. Most odamennék és megölelnélek téged is, csak nem igazán tudom, hova tegyem le Hádészt.

-          Hádész?

-          Mhmm... Megfelelő név lesz?

-          Tökéletes.  Szerintem leteheted amúgy a pultra is a kosarat. csak vigyázz, nehogy felébredjen, mert viszonylag könnyen elszökik. – letettem HHHádészt, és Louis is megkapta az ölelésadagját. Ekkor Zayn is felemelkedett a székéből. Egészen eddig szótlanul üldögélt, és alig-alig eresztett el egy-egy mosolyt. Nem tudtam, mi lehet a gond, és aggódva néztem, ahogy felállt, és magához vette a kis csomagot is.

-          Srácok, egytől tízes skálán mennyire utálnátok érte, ha azt mondanám, hogy én négyszemközt szeretném odaadni Amandának az ajándékát?

-          Masszív tíz pont, Zayn – Louis még Hádészt simogatta, de azért odafigyelt a beszélgetéseinkre.

-          Fiúk, kegyetlenek vagytok – Danielle kibontakozott Liam öleléséből. – Zayn, meg sem kellett volna kérdezned, csak fognod Amandát, és elvinni ezektől az őrültektől. Na, induljatok már – ezzel kézen ragadott engem és Zaynt is, és egészen Zayn szobájáig ráncigált minket. – Azt nem garantálom, hogy vissza tudom tartani őket attól, hogy hallgatózzanak, de bejönni nem fognak – mosolygott még ránk, és egyedül hagyott minket. A szívem a torkomban dobogott, és már a puszta ténytől, hogy Zayn azt szerette volna, hogy kettesben legyünk, teljesen összezavarodtam, nem tudtam mit csináljak, és tanácstalanul álltam a szoba közepén. Zayn viszont mintha jobbkedvűnek tűnt volna, mit pár perccel ezelőtt, ezért én is eleresztettem egy bátortalan mosolyt, ahogy belenéztem a szemeibe. Elvesztem a pillantásában, és szerintem percekig képes lettem volna csak így a szemébe nézve állni és nem gondolni semmire, de a csend kezdett egyre nagyobb lenni, és Zayn jobbnak látta, ha megszólal.

-          Amanda, tudom, hogy ez most rettentően furcsán jött ki, és hogy valószínűleg fogalmad sincs, miért vagy most itt velem ebben az idióta szituációban, csak egyszerűen nem tudnám elviselni, ha a többiek is itt lennének, miközben melegebb éghajlatra küldesz, és…

-          Zayn, soha nem küldenélek el melegebb éghajlatra, hacsak nem azt szántad szülinapi ajándékomnak, hogy műtrágyát öntesz a hajamra két másodpercen belül. – Zayn halványan elmosolyodott, de látszott rajta, hogy még mindig nem nyugodott meg teljesen.

-          Nem teljesen ezt terveztem, de tudod… inkább abba kellene hagynom a szövegelést, ugye? Figyelj, nyugodtan mondhatsz nemet, meg fogom érteni. Vagy elmehetsz mással is. Igazából csak egy kósza ötlet volt, hogy én mennék el veled…Biztos rengetegen vannak, akikkel mehetnél…De vissza is adhatod…nem fogok megharagudni – Zayn mindezt másodpercek alatt darálta el, a nagy részét fel sem tudtam fogni.

-          Zayn – egy erőtlen és halk próbálkozás volt arra, hogy abbahagyja, amibe belekezdett, és csodák csodájára hatásos is volt.

-          Boldog szülinapot Amanda – ezzel a kezembe nyomta a kis csomagot, és az ablakhoz sétált, hátat fordítva nekem. Nem tudtam az egész helyzettel mit kezdeni, még mindig nagyon zavarban voltam attól, ami az elmúlt pár percben lezajlott. Ügyetlenül próbáltam a celluxrengeteget leszedegetni a csomagolásról, de a kezem remegni kezdett, és alig bírtam a talpamon megállni. A szívem úgy dobogott, mintha épp egy futóversenyről kanyarodtam volna ide, és a torkom is teljesen kiszáradt. Óráknak tűnt, amíg sikerült az összes papírt eltüntetnem az utamból, és két papírdarabot foghattam a kezemben. Illetve dehogy papírdarabot, két jegyet. Gyorsan megkerestem hova szólnak a jegyek, és ekkor már tényleg az ájulás kerülgetett, és fogalmam sem volt, mit csináljak először.  Nem találtam a megfelelő szavakat, és magamat is megijesztettem, amikor az eredeti hangomnál legalább egy oktávval magasabban elcincogtam egy „úristen”-t. Erre már Zayn is újra felém fordult és aggódva figyelt.

-          Ezek szerint tényleg nem volt jó ötlet.  Figyelj, tényleg nem kell engem elvinned. Sőt, neked sem kell elmenned, ha nem ak..

-          Zayn, ezt el se kezdd, oké? Én… az úristen egyáltalán nem azért csúszott ki a számon az úristen, csak..tudod, nem igazán tudok egyelőre mit mondani, mert az első ötletem az volt, hogy a nyakadba ugrom örömömben, de ezt aztán elvetettem, mert a végén együtt estünk volna ki az ablakon, és az nem feltétlenül lett volna szerencsés befejezés. Aztán az is eszembe jutott, hogy addig mondom a köszönömöt, amíg le nem állítasz, csak nem igazán találtam a megfelelő hangokat, és  alig bírtam megszólalni, és miközben azon gondolkodtam, hogyan mondjak úgy köszönetet, hogy ne nézz teljesen idiótának, véletlenül kiugrott ez az úristen. És Zayn, még most sem igazán tudom, hogy mondjam el, de jelen pillanatban még mindig az ajándékod hatása alatt vagyok, és úristen. Köszönöm, Zayn – oké, akármennyire igyekeztem, nem jutott frappánsabb ötlet az eszembe, és most már tényleg a nyakába ugrottam (elvileg kapott felkészülési időt), és próbáltam minél többször elismételni a köszönömöt. Végre  tényleg elnevette magát, és még akkor is nevetett, amikor leültetett az ágyra, és leült ő is mellém.

-          Nagyon szívesen, hercegnő. Olyan jó ilyen boldognak látni. És kivel szeretnél elmenni?

-          Zayn, ezt ugye nem kérdezted komolyan?

-          De igen. A jegyek a tieid. Ha úgy döntesz, akár a dalai lámával is mehetsz. Bár nem tudom, ő mennyire érdekelt ebben a témában.

-          Zayn. Akármennyire nem szeretnéd elmenni, én veled mennék el a legszívesebben. Szóval… eljönnél velem  - a jegyekre pillantottam, mert a dátumokkal még nem voltam teljesen tisztában – hmm… november 29-én, azaz három két nap múlva az Oslói Holmenkollen sánchoz síugrást nézni? – próbáltam a lehető legkomolyabb  arcomat felvenni, ami nem ment túlzottan egyszerűen, mert Zayn felvette a legédesebb mosolyát, és a szívem már ettől a ténytől is hiperfokozatba kapcsolt.

-          Bármikor, hercegnő.

-          De figyelj, ha nagyon nem szeretnél jönni, én megértem. Nem is szereted a síugrást. Biztos lenne jobb programod is a hétvégére, ezer más ember, akivel találkoznál, egyáltalán nem kötelező – oké, ez övön aluli húzás volt, de valahogy meg kellett mutatnom Zaynnek, hogy sokkal kevesebb bizonytalansággal is kezelhette volna a helyzetet. Nem értettem, honnan jött a gondolata, hogy nem fogok örülni az ajándéknak vagy hogy nem vele mennék el. Könyörgöm, ha a sivatagba cipelne ki, vagy az emberevő krokodilok közé, lassan még akkor is vele tartanék. Olyan jó lenne, ha ezt ő is látná végre.

-          AMANDAAAA ! – Louis ordított az ajtón kívülről és erőteljesen csapkodni is kezdte a bejáratot – nem akarlak titeket megzavarni, de Hádész nagyon hiperaktívnak tűnik és nem tudok vele mit csinálni. Nem szeretnél segíteni? És Niall üzeni, hogy siethetnétek, bármit is csináltok, mert tortát szeretne enni, és nélküled nem lehet.

-          Louis – ez most Liam volt, és a mérgesebb hangszínével – a torta meglepetés lett volna.

-          Akkor Amanda, vedd úgy,hogy amit tortának hallottál az igazából tarot volt, és vannak jóskártyáink is, jó? Csak gyere már, mert Hádész leharapja a kezem.

Kérdőn néztem Zaynre, mert legszívesebben még maradtam volna. Annyi kérdésem volt, amit feltettem volna, annyi minden, amit el szerettem volna mondani. De ő is bátorítóan intett az ajtó felé, és felhúzott az ágyról. Egy utolsó köszönömöt még elsuttogtam a fülébe, aztán kiléptem a szobából, és a következő pillanatban egy mérges oposszum landolt a kezemben. Hát, ha tényleg ilyen arckifejezéseket szoktam vágni néha…akkor jobb is, hogy nincs előttem mindig tükör. Fogalmam sem volt, mit kell csinálni egy harapós oposszummal, de egy kósza ötlet alapján a szobámból kihoztam egy plüssállatkát, és azt adtam Hádész szájába. Egyből megnyugodott, és vissza tudtuk tenni a kosarába. Louis-val és Zaynnel visszatértünk a konyhába, ahol, micsoda meglepetés, már tényleg egy torta várt rám. Egy óvatlan pillanatban megjegyeztem, hogy ha még egy meglepetést tartogatnak mára, akkor szerintem kórházban fogok kikötni szívinfarktussal. Mindenki biztosított róla, hogy ez lesz az utolsó, és a nap további részét felhőtlen boldogságban töltöttem el. Nem hittem volna, hogy valaha ezt fogom mondani egy olyan szülinapra, amit nem a családom és a legjobb barátnőim társaságában töltök el, de este abban a tudatban feküdtem le, hogy életem legjobb és legemlékezetesebb szülinapján voltam túl. És ettől még álmomban is mosolyognom kelllett.