Nem tudom, mire számítottam, mikor felkelek reggel, de erre a síri csöndre, ami fogadott, biztosan nem. Gyorsan kikászálódtam az ágyból, magamra húztam a nagy fekete pulcsit és a melegítőalsóm (fő a nőies megjelenés alapon), és mivel Zayn ágya teljesen üres volt, úgy döntöttem, keresek valamilyen emberi lényt a ház többi részében. Reméltem, hogy a srácok szereztek valahonnan reggeli félét, mert az igazat megvallva, egészen megéheztem. A nappaliban gyanúsan nagy volt a csönd, és már majdnem rám jött a pánikroham, amiért teljesen egyedül hagytak, amikor meghallottam a konyhából a csörömpölést. Ez két dolgot is jelzett: egyrészt nem voltam egyedül, másrészt valószínűleg rövid időn belül ételhez fogok jutni. Ez utóbbi tényt a gyomrom kisebb örömtánccal ünnepelte, és hogy ne várakoztassam még tovább, egyből benyitottam az ajtón…
Ahol meglepetésemre egyedül Louis találtam, aki épp két hatalmas szelet pirítóssal birkózott. Úgy látszik, a többiek már ehettek, mert a mosogató tele volt mosatlan edényekkel (és volt egy olyan érzésem, hogy rajtam kívül senkinek nem jut majd eszébe, hogy elmosogassa őket). Azt hiszem, egy kicsit lefagyhattam, miközben a mosogatáson és azon gondolkodtam el, hogy ugyan mit fogok én most csinálni és mondani, és hogy fogok leülni úgy Louis mellé, hogy ne vegye észre, mennyire pánikolok attól, hogy valami hülyeséget csinálok és még jobban magamra haragítom), mert a következő pillanatban már arra eszméltem, hogy Louis fulladozik, mert evés közben kezdett el nevetni… Jellemző. Kézzel-lábbal kezdett el mutogatni, hogy hozzak neki vizet, de természetesen még a poharakat sem találtam meg elsőre, és össze-visszarohangáltam a konyhában, mint egy félőrült. Szükségmegoldásként aztán egy használt poharat öblítettem el és töltöttem tele vízzel, mert Louis egyre ijesztőbb hangokat adott ki. Miután megitta, és úgy tűnt visszanyerte a hangját, és én már épp újra el kezdhettem volna azon aggódni, hogy innen hogyan tovább, megszólalt.
- Köszönöm, ez életmentő volt. A szó szoros értelmében – mosolygott rám.
- Jaj, ugyan már, nem hagyhattam, hogy itt megfulladj nekem. – vágtam rá egyből. Aztán, micsoda meglepetés, ismét a kínos csend következett.
- Figyelj – kezdte most megint ő – Én igazából szeretnék bocsánatot kérni a tegnapi miatt. Elég..hát hülyén viselkedtem. És tudom, hogy ez nagyon furcsán hangzik, de a viselkedésem nem ellened irányult és igazából semmi bajom veled, csak… jaj annyira nehéz ezt elmagyarázni. És különben is, nem ülnél le? Igazán ehetnél valamit.
- Én itt vagyok, figyelek, hallgatlak, és időm is van, szóval, ha csak nem kezdődik valami fotózásod egy ultramenő napilapnál tíz percen belül, akkor akár el is mondhatnál mindent… Tegnap próbáltam puhatolózni Zaynnél és Liamnél, hogy mi a gond, de azt mondták, téged kérdezzelek meg… Úgyhogy ezt akár veheted a kérdésemnek is. – próbáltam mindezt úgy elmondani, hogy egy pillanatra se legyen bunkónak vagy számonkérőnek érezhető, majd lehuppantam Louis mellé egy székre, és én is fogtam magamnak egy pirítóst.
- Te beszéltél erről a srácokkal? Ennyire rémes voltam tegnap? Te jó isten, hogy te miket gondolhatsz most rólam… - igazából nem sok kedvem volt bevallani, hogy a történtekért egyedül saját magamat hibáztatom, és eszembe sem jutott azon gondolkodni, hogy ő is hibázhatott. Egyelőre inkább csak csendben maradtam, nem akartam megszakítani semmit. – Hát, igazából azért nem olyan bonyolult a történet. Tudod, két hete szakítottam egy lánnyal. Nagyon szerettem, és rettentően sokat jelentett nekem, de a kapcsolatunk egyszerűen nem működött. És tegnap, ahogy belibbentél a stúdióba, és egyből lecsaptad a magasra feldobott labdáimat… rá emlékeztettél, és ez borzasztóan zavart, mert épp próbálom őt elfelejteni. Ezért voltam aztán emiatt egész nap olyan, mint egy idióta. Délután Zayn félre is hívott, és elmeséltem neki az egészet. Akkor megegyeztünk, hogy átköltözik ő melléd, mert értsd meg, Amanda, nem bírtam volna ki ezt az éjszakát melletted. Így viszont volt időm gondolkodni, és rájöttem, hogy mennyire ütődött vagyok, és hogy neked mennyire rosszul eshetett minden. Szóval. Tényleg nagyon sajnálom. És ígérem, hogy ezentúl úgy fogok viselkedni, mint egy normális emberi lény. És nem haragszom meg, ha megdobsz egy párnával. Ami azt illeti, több párnát is megérdemelnék.
- Azt a párnát nem is neked szántam, hanem Niallnek. – itt Louis eléggé meglepődött képet vágott. Szerintem ötlete sem volt, miért akartam egy párnát vágnia szőkeséghez. – És a bocsánatkérés elfogadva. Igazából, ha ezt már tegnap elmondtad volna, megpróbálhattam volna visszafogni magam. Úgyhogy te se haragudj.
- Jézus, nehogy már te kérj bocsánatot az én hülyeségeimért. Viszont most már muszáj lenne enned. Hallom, ahogy az éhes manócskák a gyomrodban elégedetlenül dörömbölnek…
- Óó, oké – elkezdtem rágcsálni a pirítóst, mivel igazából a mellé kikészített narancslekvár nem igazán csábított.
- De ezt ne csináld! – nézett rám most mérgesen.
- Mit?
- Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy egy üres pirítóson fogsz elrágódni? Figyelj, Niall már felfalta az összes gofrit, de a hűtő tele van, úgyhogy válogass nyugodtan. Addig én elmosogatok.
- Nem, nem, a pirítós nekem tökéletes. Tényleg. De, jut eszembe, a többiek merre vannak? És te hogyhogy nem vagy velük?
- Liam Danielle-hez ugrott át, és.. – nem hagytam, hogy befejezze a mondatot. Utáltam magam a tudatlanságomért, de muszáj volt megkérdeznem.
- Danielle?
- Igen, Liam barátnője. Nagyon kedves lány, biztos szeretni fogjátok egymást, ha megismerkedtek. Bocsi, mindig elfelejtem, hogy nem tudsz minden apróságunkról. Harry lecipelte Niallt a konditerembe. Egyszerűen hihetetlen, egyesek mennyire lusták lesznek, ha a súlyzók közelébe kerülnek… Zayn pedig elugrott megkérdezni, hogy mégis hogyan gondolták, hogy eléldegélünk ebben a három szobában. Tudod, Harrynek tegnap este eszébe jutott, hogy így nem tud majd lányokat észrevétlenül felhozni…
- Égető probléma. Harry ekkora.
- Nőcsábász? Nem, igazából egyáltalán nem vészes, de tudod, jó ezzel hülyíteni… Mint téged a mérges oposszum arcoddal.
- Nincs is mérges oposszum arcom, kikérem magamnak. – megpróbáltam sértődött képet vágni, de úgy tűnik nem nagyon sikerült, mert Louis ismételten nevetésben tört ki.
- Mi olyan vicces?
- Hát hogy megint mérges oposszum fejed volt. Ha betennélek így az állatkertbe, senki nem venné észre a különbséget.
- Louis, vigyázz magadra. Ugye tudod, hogy az oposszumok hatalmasat tudnak harapni. Főleg, hogy ha mérgesek.
- Kezdjek félni, ugye?
- Abszolút.
Erre a csodálatos végszóra nyitódott ki a bejárati ajtó, és máris hallani lehetett Harry üvöltését
- Megjöttünk! Illetve Niall inkább csak mászott. De még élünk.
Harry mögött ekkor felbukkant egy eszméletlenül fáradtnak és kimerültnek tűnő Niall, aki a következő mozdulatával már el is terült a kanapén.
- Vizet. És kaját. Most azonnal. Különben itt fogok meghalni.
- Amanda, hoznál neki valamit? Nem akarlak megijeszteni, de ha nem teljesítjük azonnal a kérését, nagyon durva dolgokra képes – Harry már a fürdőből kiabált ki nekem, én pedig repültem is a konyha felé, mert az éhes, szomjas és fáradt Niall látványa egyszerre volt szívszaggatóan édes és ijesztő, és egyébként sem akartam kockáztatni. A hűtőben találtam a narancslevet, viszont a poharakkal ismét bajba kerültem… Szerencsére Louis ott volt, úgyhogy Niall egy pohár narancslével és pár lekváros pirítóssal megmenekült. Alig tettük túl magunkat az iménti drámán, amikor betoppant Zayn is, egy óriási mosollyal az arcán.
- Srácok, egy héten belül költözünk. Richie talált egy nagyobb lakást nem messze innen, és végre mindenkinek külön szobája lehet.
- Szuper. – mosolyodott el Niall – Ez az egy éjszaka is bőven elég volt Harryből. És még csokija sem volt.
- Én a te helyedben nem beszélnék így. még a végén még egy kört meg kell ejtenünk a kondiban – vágott vissza Harry.
- Oké, oké, befogtam.
- Óó, és Amanda, majdnem elfelejtettem – vette át a szót ismét Zayn – Richie azt üzeni, hogy a fotózást csak holnap kell elkezdened. Küldött is egy rövid kis ismertetőt arról, hogy kit mikor és mennyit lehet fényképezned.
- Még jobb is, hogy nem ma kezdjük – szólt közbe Louis. Illetve, a beleordítás talán kifejezőbb lett volna. Komolyan, nem értem hogy bírják a többiek ezt a hangerőt elviselni – mert Zayn, a hajad borzalmasan néz ki. Tuti, hogy nem mernéd felvállalni.
- Jajj Lou, ne már. Amanda, bármit is állít a hiúságomról, ne hidd el neki. Imád bosszantani mindenkit. De ne félj, egy napon majd visszakapja – erre nekiugrott Louisnak, mire mindketten ráestek a kanapéra, és addig-addig ügyeskedtek, míg a hancúrozásukba (erre nem tudok jobb szót mondani) be nem vették Niallt is. Azt hiszem, meglepett arcot vághattam, mert Harry rám nézett és elmosolyodott.
- A kérdésedre a válasz igen. Mindig ilyen hülyék.
- És te nem szoktál hozzájuk csatlakozni? - rátapinthattam a gyenge pontjára, mert egy kínos nevetésbe fojtotta a válaszát. Majd kiment az előtérbe és felvette a kabátját. Láttam, hogy először a srácoktól akart elköszönni, de miután megállapította, hogy reménytelen a helyzet, inkább hozzám fordult.
- Nekem most le kell lépnem egy időre. Próbáld meg őket valahogy visszarendezni a normális kerékvágásba.
- Ugye tudod, hogy lehetetlent kérsz? - kiáltottam utána.
- Igen – kacsintott még rám, majd bezárta az ajtót és négyesben hagyott három totális idiótával, akik még mindig a kanapén gyilkolták egymást különböző karate ütésekkel. A legegyszerűbbnek azt tartottam volna, hogy bevonulok a szobába, és hagyom, amíg el nem fáradnak, de tekintettel arra, hogy lassan ebédidő volt és tulajdonképpen még semmit nem csináltunk ma, inkább megpróbáltam őket valahogy szétválasztani. Még mindig lehetetlennek tűnt a feladat, amikor megpillantottam a párnákat és eszembe jutott a reggeli beszélgetésünk Louisval. jobb ötletem nem volt, úgyhogy el kezdtem őket dobálni a párnákkal. Ettől aztán viszonylag hamar észbe kaptak, és újra emberi formát öltöttek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése